Az iszlám, bár kezdetben a rajongás vallása volt, már fejlődésének hajnalán magában hordozta a ritualizmus, dogmatizmus veszélyét. Teológiáján lélektelen alakiasság uralkodott. Nagy tudósai, az ulemák, körmönfont okfejtéssel alapozták meg a hétköznapi élet aprólékos vallási szabályozását. Dogmatikusai pedig a görög filozófiától eltanult szempontokat az isteni szféra aprólékos definícióira használták fel, melyekről véget nem érő vitákat folytattak. A vallásos élet és a tudomány megmerevedésétől a szufi mozgalom mentette meg az iszlámot. A törvények vallása helyett a szív vallását hozta el. Hívei a vallásos élet lényegét nem a formaságokban, hanem a végtelenséghez való közeledésben látták. Mindez az iszlám elleni mozgalom volt, mely végül a misztikus istenszeretettől, az istennel való egyesülés vágyától eljutott ahhoz a belátáshoz, hogy a valódi létezés csakis istenben van. Hogy nincs más létező, mint isten (Goldziher Ignác). Ezek a szavak ma különösen aktuálisak. Éppen ezért ajánljuk ezt a rövid, de annál értőbb eszzét napjaink iszlámmal kapcsolatos jelenségeinek jobb megértésére.