A Szürke 48-as Trikolórja

A Szürke 48-as Trikolórja (Avagy, Júliát is megdugják, ugye?)
Ugyanazon eseményt különbözőképpen élik meg az események résztvevői.
Máshogy élik meg a lírai lélekkel megáldott szereplők:
”A világot lángra lobbantani egy páranyi gyufával nem pusztán marketing.” (jIrinyi, Márciusi Ifjú, a láng őrzője.)
”Ne hagyjátok, hogy kihunyjon szívetekben a szabadság lángja.” (jMor, Márciusi Ifjú, A Tűz
Krónikása.)
És máshogy, az eseményeket pragmatikusan szemlélők:
”Vizet baßki vizet!!! MÉG MÉG MÉG!!!!” (Eugene Kovatsch, császári és királyi tűzoltó ezredes.)

Egy könyv arról, hogy mit tesz egy lánglelkű költő, ha az asszony napok óta kedvetlen. Megírja az ”Ének az Esőben”-t, amit néhány jó barát az idők szavának engedelmeskedve kicsit megkozmetikáz, kiszedi belőle a túlontúl őszinte szavakat, amikbe belepirulna az irodalomtanárok orcája; s ezzel meggyújtják a forradalmi idők puskaporos hordóján a gyújtózsinórt. Melyen aztán annak rendje és módja szerint, végigsöpör a történelem vihara. Szerelem, szesz, korai magömlés. Vajon mit bír el egy ”fejfájós” nő párkapcsolata, ha a forradalom katalizátorán átrobog a korabeli Terrorelhárítási Központ egy komplett százada? Hogyan kommentálja mindezt az akkori idők közösségi médiája?

Egy könyv azoknak (is), akik nem olvasnak semmit, ami hosszabb, mint egy SMS.

1118759378

0.0 In Stock
A Szürke 48-as Trikolórja

A Szürke 48-as Trikolórja

by jKwenteen
A Szürke 48-as Trikolórja

A Szürke 48-as Trikolórja

by jKwenteen

eBook

FREE

Available on Compatible NOOK devices, the free NOOK App and in My Digital Library.
WANT A NOOK?  Explore Now

Related collections and offers

LEND ME® See Details

Overview

A Szürke 48-as Trikolórja (Avagy, Júliát is megdugják, ugye?)
Ugyanazon eseményt különbözőképpen élik meg az események résztvevői.
Máshogy élik meg a lírai lélekkel megáldott szereplők:
”A világot lángra lobbantani egy páranyi gyufával nem pusztán marketing.” (jIrinyi, Márciusi Ifjú, a láng őrzője.)
”Ne hagyjátok, hogy kihunyjon szívetekben a szabadság lángja.” (jMor, Márciusi Ifjú, A Tűz
Krónikása.)
És máshogy, az eseményeket pragmatikusan szemlélők:
”Vizet baßki vizet!!! MÉG MÉG MÉG!!!!” (Eugene Kovatsch, császári és királyi tűzoltó ezredes.)

Egy könyv arról, hogy mit tesz egy lánglelkű költő, ha az asszony napok óta kedvetlen. Megírja az ”Ének az Esőben”-t, amit néhány jó barát az idők szavának engedelmeskedve kicsit megkozmetikáz, kiszedi belőle a túlontúl őszinte szavakat, amikbe belepirulna az irodalomtanárok orcája; s ezzel meggyújtják a forradalmi idők puskaporos hordóján a gyújtózsinórt. Melyen aztán annak rendje és módja szerint, végigsöpör a történelem vihara. Szerelem, szesz, korai magömlés. Vajon mit bír el egy ”fejfájós” nő párkapcsolata, ha a forradalom katalizátorán átrobog a korabeli Terrorelhárítási Központ egy komplett százada? Hogyan kommentálja mindezt az akkori idők közösségi médiája?

Egy könyv azoknak (is), akik nem olvasnak semmit, ami hosszabb, mint egy SMS.

Product Details

BN ID: 2940045719988
Publisher: jKwenteen
Publication date: 02/24/2014
Sold by: Smashwords
Format: eBook
File size: 448 KB
Language: Hungarian

About the Author

Az "író" nem író, csak gyermekkora óta ír; mióta rákényszerítették, hogy megírja élete első művét ”Legkedvesebb Nyári Élményem” címmel, az általános iskola második osztályában. Az iromány vegyes fogadtatásban részesült. Kritikusai szerint, Afrikában nem lehet kengurukra vadászni, lévén azok egy kontinenssel odébb élnek. Ám eme malőr, nem szegte az író kedvét. Az irodalomdolgozatok írása során, tovább gyártotta történeteit. Bár türelmét erősen próbára tették a naponta egy oldalnyi kötelezően másolandó szövegek - az írásai külalakjának a fejlesztésére, mondván, hogyan lehet egy nyolc éves gyereknek úgy írnia, mint egy nyolcvan évesnek – ő rendületlenül kitartott. Tegyük hozzá, nem is igen volt más választása.

Aztán telt-múlt az idő. A dolgozatokat felváltotta a csekk-könyvek írogatása, majd a kreatív riportok készítése, melyekben sikerrel győzködte munkaadóit, hogy miért is ő a vállalat ”number one” munkaereje.

Később az író némileg lehangolva vette tudomásul, hogy rajta kívül nem sokan vannak, akik elolvasnának egy százhatvantól több karaktert tartalmazó szöveget; ezért úgy döntött, hogy váltani fog, és írásait eztán a nagyvilág számára publikálja. Az igazi miértre az író nem tud választ adni. És nem is akar. Mintahogy mindenkinek megfelelni sem akar. Műveit azoknak szánja, akik a reggeli kávé mellé szeretnek bekortyolni egy hangyányi mosolyt egy nyelet whiskeyvel; s nem félnek a villamoson hangosan röhögni, mert élni jó.

From the B&N Reads Blog

Customer Reviews