Bábel, avagy az eroszak szükségszerusége

Traduttore, traditore: A fordítás mindig egyben árulás is.

1828, Kanton. Robin Swift elárvul a kolera következtében, és hamarosan Londonban találja magát a titokzatos Lovell professzornak köszönhetően. Ott éveken keresztül tanul latint, ógörögöt és kínait, hogy felkészüljön a napra, amikor beiratkozik a patinás Oxfordi Egyetem Királyi Fordítói Intézetébe – másnéven a Bábelbe. A torony és annak hallgatói a fordítói világ szíve, és ami még fontosabb, a mágiáé is. Az ezüstmunka – a fordítások közben elsikkadó jelentést ezüstrudak segítségével hasznosító tevékenység – a briteket páratlan hatalommal ruházta fel, mivel ezt a misztikus eljárást a Birodalom gyarmati terjeszkedésének szolgálatába állították.

Robin számára az Oxford utópia, amely által tudásra tehet szert. A tudás azonban meghajol a hatalom előtt, és mint Britanniában nevelkedett kínai rájön, hogy a Bábelt szolgálni nem jelent mást, mint elárulni a szülőföldjét. Ahogy halad a tanulmányaival, Robin a Bábel és az árnyak közt rejtőző, a birodalmi terjeszkedést megállítani akaró szervezet, a Hermész Társaság közé szorulva találja magát. És, amikor Britannia alaptalan háborút hirdet Kína ellen az ezüst és az ópium miatt, Robinnak döntenie kell…

Meg lehet változtatni egy nagyhatalmú intézményt belülről, vagy elkerülhetetlen az erőszak, ha forradalomról van szó?

A könyvről mondták:

„A Bábel számtalan dicséretet kapott, és mindet megérdemli. Philip Pullman Az arany iránytűje N. K. Jemisin Az ötödik évszakával vegyítve: újszerű és megkapó, szenvedélyes és precíz. Kuang akkor is elszántan fegyelmezett, amikor játékos és kísérletező… Ahogy a szívét alkotó ezüstrudak – mint a birodalmak és az akadémiai intézmények –, a Bábel is az ellentmondások fenntartásából nyeri erejét, abból, hogy egyszerre próbálja táplálni a szeretetet és a gyűlöletet az iránt az elbűvölő dolog iránt, amely az elemésztésedből táplálja magát.”
New York Times Book Review

„Fantasztikus rátekintés a 19. századi imperializmusra, amely pont olyan ígéretes, mint a címe. R. F. Kuang bizonyította érzékét a történelem és mágia ötvözéséhez debütáló sorozatával, a Mákháborúval, és ezt újra megtette ezzel az elsöprő erejű regénnyel, amely a történelmi fantasyt és a dark academiát keresztezi… Ha, ahogy azt a Bábel is sugallja, a szavak varázserővel bírnak, akkor Kuang valami mágikusat írt.”
Oprah Daily

„Kuang a díjnyertes Mákháború-trilógiáját egy lenyűgöző, a nyelv varázslatáról szóló fantasyvel folytatja. Részletgazdag, önálló regénye folyton bővülő, alternatív, világméretű birodalom, amit mágikus úton hajtanak előre ezüsttalizmánok, és a nyelvészetet, a történelmet, a politikát, valamint a viktoriánus kori Nagy-Britannia társadalmi szokásait vizsgálja.”
Booklist 

„Ambiciózus és erőteljes, miközben kimutatja a nyelv és az irodalom iránt érzett mély szeretetét… Dark academia, amilyennek lennie kell.”
Kirkus Reviews

„Kuang túlszárnyalta önmagát. A Bábel ragyogó, ádáz, érzékeny, epikus és testközeli; egyszerre szerelmeslevél és hadüzenet. Tökéletes könyv.”
Alix E. Harrow

„Lehengerlő ötvözete a műveltségnek és az érzelmeknek. Irodalomban sosem láttam még olyat, amit Kuang hajtott végre itt.”
Tochi Onyebuchi

1144153729

15.4 In Stock
Bábel, avagy az eroszak szükségszerusége

Bábel, avagy az eroszak szükségszerusége

by R. F. Kuang

eBook

$15.40 

Available on Compatible NOOK devices, the free NOOK App and in My Digital Library.
WANT A NOOK?  Explore Now

Related collections and offers

LEND ME® See Details

Overview

Product Details

ISBN-13: 9789635981700
Publisher: Agave Könyvek Kiadó Kft.
Publication date: 10/01/2023
Sold by: PUBLISHDRIVE KFT
Format: eBook
Pages: 640
File size: 3 MB
Language: Hungarian

About the Author

About The Author
Rebecca F. Kuang is a Marshall Scholar, Chinese–English translator, and the Hugo, Nebula, Locus, and World Fantasy Award nominated author of the Poppy War trilogy, and the #1 New York Times bestselling novels Babel and Yellowface. Her work has won the Crawford Award and the Compton Crook Award for Best First Novel. She has an MPhil in Chinese Studies from Cambridge and an MSc in Contemporary Chinese Studies from Oxford; she is now pursuing a PhD in East Asian Languages and Literatures at Yale.
From the B&N Reads Blog

Customer Reviews