Ezek az írások majdnem mind konkrét kutatásokhoz kapcsolódnak. Ezt azzal magyarázom, hogy ebben az időben, a hatvanas-hetvenes években kutathattam a munkásokat, a vállalatvezetőket, a cigányokat, a szegényeket, és ilyen lehetőségeknek nem lehetett ellenállni. Ez töltötte ki a napjaimat: a kutatások és a rajtuk való gondolkozás. Ezzel mintegy azt akarom sugallni, hogy nagyrészt véletleneken múlik, hogy az ember „A magyar társadalom mint olyan” című munkát írja-e, vagy a gazdasági vezetők magatartását írja-e le. Ehhez hozzátartozik, hogy mindig akkor éreztem legjobban magam, amikor terepen voltam. Ez alkati dolog. A gazdasági vezetők kutatásába kész hipotézisrendszerrel fogtam bele, tehát elméleti háttérrel. Én ugyanmegengedhetőnek tartom, hogy valaki minden elméleti háttér nélkül nekiinduljon egy ismeretlen terepnek, mert egy ismeretlen terep előtt hiába szopogatja az ujját, jóelőre semmi sem juthat eszébe. De azért általában valami elgondolással indul az ember. Ezt nem tekintem olyan parancsnak, mint ahogyan Popper előírja, kicsit merev, ahogyan ő a megismerés elméletét kidolgozza, de azért az esetek többségében igaza van abban, hogy az ember úgy megy már oda, hogy tudja, mit akar csinálni. Tehát ez már elméleti hátteret jelent. Ehhez hozzá kell tenni, hogy a hatvanas évek elején Magyarországon a szociológiát nagyon óvatosan, nagyon vigyázva, de mégiscsak lanszírozta a pártközpont.(Kemény István)
