A budapesti kem
1943 decemberében Budapesten még egyetlen lövés sem dördült el, és Kállay Miklós kormánya mindent megtesz azért, hogy ez így is maradjon. Az immáron a Reutersnek dolgozó Gordon Zsigmond vonakodva mond igent Ujszászy István, az Államvédelmi Központ vezetojének – és Karády Katalin szeretojének – arra a kérésére, hogy alkalmi futárként segítse Kállay törekvéseit, ám amikor a küldeményt Velencében kézbesíti, összekötojét megölik, és kis híján vele is végez a merénylo.

Fél Európát beutazván Gordon hazatér, és barátjához, Gellért Vladimir felügyelohöz fordul tanácsért, mert most már biztos abban, hogy kém rejtozik a legmagasabb kormánykörök környezetében. A gyanúsítottak sora nem hosszú, ám azt még Ujszászy sem érti, kinek dolgozhat a kém, hiszen a Vár szinte hemzseg a német spionoktól, a szövetségesekkel pedig folyamatosan tárgyalnak a különbékérol. Megindul hát a hajsza a kém után, aki belesétál Ujszászy csapdájába, ám azt sem o, sem Gordon nem gondolta volna – még legvadabb álmában sem –, hogy ki mozgatja a szálakat...
1121772190

6.9 In Stock
A budapesti kem

A budapesti kem

by Kondor Vilmos
A budapesti kem

A budapesti kem

by Kondor Vilmos

eBook

$6.90 

Available on Compatible NOOK devices, the free NOOK App and in My Digital Library.
WANT A NOOK?  Explore Now

Related collections and offers

LEND ME® See Details

Overview

1943 decemberében Budapesten még egyetlen lövés sem dördült el, és Kállay Miklós kormánya mindent megtesz azért, hogy ez így is maradjon. Az immáron a Reutersnek dolgozó Gordon Zsigmond vonakodva mond igent Ujszászy István, az Államvédelmi Központ vezetojének – és Karády Katalin szeretojének – arra a kérésére, hogy alkalmi futárként segítse Kállay törekvéseit, ám amikor a küldeményt Velencében kézbesíti, összekötojét megölik, és kis híján vele is végez a merénylo.

Fél Európát beutazván Gordon hazatér, és barátjához, Gellért Vladimir felügyelohöz fordul tanácsért, mert most már biztos abban, hogy kém rejtozik a legmagasabb kormánykörök környezetében. A gyanúsítottak sora nem hosszú, ám azt még Ujszászy sem érti, kinek dolgozhat a kém, hiszen a Vár szinte hemzseg a német spionoktól, a szövetségesekkel pedig folyamatosan tárgyalnak a különbékérol. Megindul hát a hajsza a kém után, aki belesétál Ujszászy csapdájába, ám azt sem o, sem Gordon nem gondolta volna – még legvadabb álmában sem –, hogy ki mozgatja a szálakat...

Product Details

BN ID: 2940151525107
Publisher: Agave
Publication date: 04/20/2015
Series: Bunös Budapest-ciklus , #3
Sold by: Barnes & Noble
Format: eBook
Pages: 252
File size: 805 KB
From the B&N Reads Blog

Customer Reviews