A Júlia legszebb történetei 35.: Pletykarovat; Társasági pletyka; Világgá kürtölt vallomás

Brenda Harlen: Pletykarovat Egy hercegnek mindent szabad?! – dühöng Gabriella, a tehetséges újságíró, miközben részletesen kitárgyalja a társasági rovatban régi szerelme randevúit. Soha nem fogja megbocsátani Camronnak, hogy tizenhét évvel ezelőtt elcsábította és cserben hagyta! Sőt mi több, kötelessége figyelmeztetni a gyanútlan áldozatjelölteket, nehogy úgy járjanak, ahogy ő…Lynne Graham: Társasági pletyka Lizzynek futó viszonya volt Connorral, aki később ittasan balesetet szenvedett. A család és a „társaság” azonban őt hibáztatja a történtekért. Az egyik rokon, a görög Sebasten Kontaxisz bosszút akar állni rajta, méghozzá úgy, hogy elcsábítja, aztán faképnél hagyja. Csak arra nem számít, hogy a fiatal nő szépsége rabul ejti… Christina Rimmer: Világgá kürtölt vallomás Nehéz gyerekkora volt Megannak, emiatt kissé gátlásos, habár az üzleti életben igen sikeres. Régóta epekedik az elvált Greg Banning után, és egy közös munka során végre közelebb kerülnek egymáshoz. A lány mégis tétovázik, hiszen Greg volt felesége jó barátnője, amit szörnyen kínosnak érez. Ráadásul néhány szomszéd rosszindulatú pletykákat terjeszt róla…

1141493979

10.99 In Stock

eBook

$10.99 

Available on Compatible NOOK devices, the free NOOK App and in My Digital Library.
WANT A NOOK?  Explore Now

Related collections and offers

LEND ME® See Details

Overview

Brenda Harlen: Pletykarovat Egy hercegnek mindent szabad?! – dühöng Gabriella, a tehetséges újságíró, miközben részletesen kitárgyalja a társasági rovatban régi szerelme randevúit. Soha nem fogja megbocsátani Camronnak, hogy tizenhét évvel ezelőtt elcsábította és cserben hagyta! Sőt mi több, kötelessége figyelmeztetni a gyanútlan áldozatjelölteket, nehogy úgy járjanak, ahogy ő…Lynne Graham: Társasági pletyka Lizzynek futó viszonya volt Connorral, aki később ittasan balesetet szenvedett. A család és a „társaság” azonban őt hibáztatja a történtekért. Az egyik rokon, a görög Sebasten Kontaxisz bosszút akar állni rajta, méghozzá úgy, hogy elcsábítja, aztán faképnél hagyja. Csak arra nem számít, hogy a fiatal nő szépsége rabul ejti… Christina Rimmer: Világgá kürtölt vallomás Nehéz gyerekkora volt Megannak, emiatt kissé gátlásos, habár az üzleti életben igen sikeres. Régóta epekedik az elvált Greg Banning után, és egy közös munka során végre közelebb kerülnek egymáshoz. A lány mégis tétovázik, hiszen Greg volt felesége jó barátnője, amit szörnyen kínosnak érez. Ráadásul néhány szomszéd rosszindulatú pletykákat terjeszt róla…

Product Details

ISBN-13: 9789635404667
Publisher: Vinton Kiadó Kft.
Publication date: 05/17/2022
Sold by: PUBLISHDRIVE KFT
Format: eBook
Pages: 272
File size: 2 MB
Language: Hungarian
From the B&N Reads Blog

Customer Reviews