Péter

Péter

by Palotai Boris

NOOK Book(eBook)

$4.99

Available on Compatible NOOK Devices and the free NOOK Apps.
WANT A NOOK?  Explore Now
LEND ME® See Details

Overview

Palotai Boris (1904–1983) író, költő és ifjúsági regényíró. A József Attila-díjas írónő Nagyváradon született, majd 1919–1939 között Kassán élt, itt végezte középiskolai tanulmányait is. Ezt követően Magyarországra költözött, és itt élt haláláig. Kassán jelent meg első verses kötete. 1933-ban már ismert írónő volt. A Nyugat pályázatán 1936-ban az Instruktorkisasszony című elbeszélésével nyert díjat. Több művéből készült film. Kiemelkedő sikeres műveket is alkotott. A Nő a barakkban című televíziós drámája a monte-carlói filmfesztivál nagydíját kapta. Könnyed íráskészségű, elbeszélő volt. Írásaiban hitelesen mutatta be korát. Jó érzékkel ábrázolta a kor és az egyén konfliktushelyzetét. 1934-ben első ifjúsági regényével megnyerte az Athenaeum Kiadó regénypályázatának díját.Péter című műve – a szegény kisdiák története – az igaz barátság, a segítőkészség, az akaraterő és a becsületesség regénye. Palotai Boris Pétere a mának is üzen: &quo;…mennyi mindent kell tudni egy ilyen szegény gyereknek, hogy agyon ne nyomják! Villanyt szerelni, jó tanulónak lenni, újságot hordani, idegen emberek asztalánál kegyelemkenyeret enni, és ráadásul becsületesnek maradni, és feláldozni magát másokért.”Ez a szívmelengető történet megmutatja, hogy a gyermeki szeretet a lehetetlent is le tudja győzni. Áldozatok árán is embernek maradni tanít, bízni abban, hogy csak a helyes cselekedetek által képes jóra fordulni minden.

Product Details

ISBN-13: 9789633761786
Publisher: Fapadoskonyv.hu Kiadó
Publication date: 12/10/2013
Series: Péter
Sold by: PUBLISHDRIVE KFT
Format: NOOK Book
File size: 576 KB

Customer Reviews

Most Helpful Customer Reviews

See All Customer Reviews