Buda egy és oszthatatlan. A hegyek karéjának díszletei közé egy‑egy ősi útvonal fúródik, hol nekivágva a hegyeknek és átfurakodva közöttük, hol a Duna mentén, lapályosan. Ha megállunk a Várban a Tóth Árpád sétányon és elnézünk északnyugat felé, alattunk van az összefutó utakat és e kötet témáját egybefogó, három kerületet képviselő Széll Kálmán, alias Moszkva tér.
A kötetnek a jól ismert Rózsadomb, a Városmajor, a József-hegy, a ma már kevéssé azonosított Országút, Vérhalom, Törökvész, Rézmál épületei, lakosai és érdekes helyszínei a témája, de egy műgyűjtemény szétszóródott darabjai révén még az Egyesült Államok is felrémlik, vagy a Lepke utcai ház történetéhez kapcsolódva az is, ahogyan a Kádár-korszakban meggátolták Karády Katalin hazatérését.
Ám körülöttük fel-feltűnnek a művészek, József Attila, akinek a Káplár utcában volt egyetlen saját lakása, Szabó Dezső, és persze az egy-egy korban fogalommá vált éttermek-fogadók, mint a pesthidegkúti Wippner vendéglő vagy a Szép Juhászné. Aki szeret kötetlenül sétálni, önmaga felfedezéseire ismerhet ebben a kötetben.
Buzinkay Géza
Aktualizált elektronikus könyv kiadás színes fotókkal

Széll Kálmán és a Moszkva tér
112
Széll Kálmán és a Moszkva tér
112Product Details
| ISBN-13: | 9789632639369 |
|---|---|
| Publisher: | Napkút Kiadó |
| Publication date: | 04/30/2021 |
| Sold by: | PUBLISHDRIVE KFT |
| Format: | eBook |
| Pages: | 112 |
| File size: | 63 MB |
| Note: | This product may take a few minutes to download. |
| Language: | Hungarian |