Korábban írtam egy cikksorozatot, melynek formája minden bizonnyal talán szokatlan. Lehetne akár az is a címe, hogy Élménybeszámolók saját kortársaimról, barátaimról, kollégáimról, akik mind kiváló emberek: profik, akár írtak, gyógyítottak, színpadon játszottak, festettek, tudománynak éltek, vagy bármilyen más területen éltek és dolgoztak… Sok írás kapcsolatos édesapámmal, aki pl. pap volt, Isten és így az emberek szolgája. Tanításuk lényege – az élet sokszínűsége, tragikuma, dicsősége, drámája, sikere, az emberek életmentése. Kíváncsiságom mindig is az ilyen emberekre irányult. A kiváltságos egyéniségeket figyeltem és tanulmányoztam. Azt, ami e beszélgetések, találkozások, interjú élményéből bennem a mai napig megmaradt, igyekszem átadni kortársaimnak és a fiatalabbaknak, hogy úgy ismerjék meg őket, mint amilyeneknek én, és amilyenek valójában is voltak.
Őszinteséggel, emberiséggel, interjúalanyaimnak a szépség iránti elkötelezettségével, érzékenységével írtam ezeket a sorokat. Amit leírtam, nem kieszelt történet. Nekem az „élet” kellett, hogy ezt megírjam, úgy, ahogy nyilatkozóimmal együtt átéltem. Művészeket, tudósokat, írókat, költőket, egyszerű embereket láttam, ismertem meg közelről és megírtam külső és belső érzéseiket, ami az élet maga. Az élet pedig nem mindig szép vagy fenékig tejfel. Gyakran nehéz, nagyon nehéz. A gondokkal szembenézni és azokat megoldani, fájdalommal jár. Mégis, épp felismerésük és megoldásuk folyamatában rejlik az élet értelme. Emberi gyarlóság, ha problémáink megoldását halogatjuk, nem veszünk tudomást létezésükről. Írásaim, szereplőim által, talán mindennek a megértéséhez is segítséget nyújtanak.
