A Vegyesz
Letehetetlenül ??izgalmas regény egy okos és elszánt norol, aki valaha titkosügynök volt, de most folyamatos életveszélyben, korábbi megbízói elol bujkál.
Az amerikai kormánynak dolgozott, de ezt nagyon kevesen tudják róla. A szakmája egyik legkiválóbb tehetsége volt, egy olyan részleg legféltettebb titka, amelynek még neve sincs. Amikor pedig kockázati tényezové vált, figyelmeztetés nélkül törtek az életére.
Azóta ritkán marad egy helyen, és állandóan megváltoztatja a nevét. Megölték az egyetlen embert, akiben bízott, de o még mindig fenyegetést jelent volt megbízóinak, mert tud valamit, amit nem kellene. Holtan akarják látni. Méghozzá hamar.
Amikor a korábbi felettese felajánlja a kiutat, o belátja, hogy nincs más választása. El kell vállalnia egy utolsó ügyet. De az információ, amelynek birtokába jut, csak még veszélyesebb helyzetbe sodorja.
Élete legkeményebb harcára készül. Késlekedés nélkül veti bele magát a dolgok közepébe, ám hamar beleszeret egy férfiba, aki jelentosen rontja a túlélési esélyeit. Amint a lehetoségei elfogynak, kénytelen lesz úgy használni a különleges képességeit, ahogy a legszörnyubb álmaiban sem képzelte volna.
Stephenie Meyer a Twilight saga és A burok óriási nemzetközi sikerei után most egy kemény, de annál elragadóbb fohosnovel tér vissza. Feszesen megírt, váratlan fordulatokban gazdag regényével ismét megmutatja, hogy miért o ma a világ egyik legnépszerubb írója.
„Meyer mesterien teszi kiváncsivá olvasóját, tartja fent a feszültséget, és adagolja az információt. Az emberek nem csak olvasni akarják a könyveit, hanem egyenesen bennük akarnak élni."
Lev Grossman, A varázslók-trilógia szerzoje
„Meyer ragyogó tisztasággal ír, soha nem áll az olvasó és az átélheto élmény közé. Igazi tehetség."
Orson Scott Card, Az Ender-saga szerzoje
„Meyert sokkal jobban érdeklik az emberi kapcsolatok, mint a zsáner megszokott szabályai... Amit az életrol mond, az mindig lenyugözo."
Jeff Giles, Entertainment Weekly
„Egy Stephenie Meyer-regényt nem egyszeruen csak elolvas az ember, hanem vele él, az ellenállhatatlan és hús-vér szereplokkel együtt. Meyer mindig tudja, hogyan ábrázolja oket ahhoz, hogy az olvasót érdekelje a sorsuk, és aggódjon értük."
Ridley Pearson
1125140219

9.3
In Stock
5
1
A Vegyesz
480A Vegyesz
480eBook
$9.30
Related collections and offers
9.3
In Stock
Product Details
BN ID: | 2940156906918 |
---|---|
Publisher: | Agave |
Publication date: | 11/14/2016 |
Sold by: | Barnes & Noble |
Format: | eBook |
Pages: | 480 |
File size: | 1 MB |
About the Author
From the B&N Reads Blog