Az uj földesur (1. kötet) (Illustrated)
"„Cogito; ergo sum.“ (Gondolkozom; tehát vagyok).
Tehát ha „non cogito“, akkor „non sum.“
– Én pedig mátul fogva nem gondolkozom semmit, hireszteljétek ki, hogy meghaltam. Meglehet ugyan, hogy élek; hála a komáromi kapitulátziónál kezembe nyomott geleitscheinnak; s daczára annak a muszka lándzsának, a mely Szebennél az oldalamba törött; hanem én egyátalában nem tudom megmondani az okát, hogy miért? és különösen, hogy miért tovább? mikor a fű épen olyan szépen kinő, ha én nem nézem is, s az idei termés tökéletesen úgy elfogy a maga utján, mintha én nem segiteném is fogyasztani. Hanem hát az ur rendelte, hogy olyan állatok is legyenek a világon, a mik félig növények: tehát – vegetáljunk!!!
Ilyenforma beszédeket lehetett hallani az öreg Garanvölgyi szájából azokon a korán beállt téli ködös estéin egy nagyon szomoru esztendőnek, a midőn egynehány millió ember -4- abban a kedélyállapotban volt, hogy nem szerette azt kérdezni: mi ujság odakinn?
Az öreg ur elég jókor vetődött még haza a hadjárat után, hogy tapasztalhassa, miszerint csürei üresek, földei harmadából sincsenek beszántva, s fundus instructusáról épen nincs, a ki beszámoljon. Nagy birtoka, mely tizezer holdat foglalt magában, tisztek, cselédek, ekék, szekerek, ökrök, lovak és birkák nélkül; házi butorain keresztűl vonult hadsereg gazdálkodásának tanujelei, tárczájában egy pár ezer forint olyan bankjegyekben, a miket mutogatni is veszedelem.
Hanem hát ki törődnék ilyen apróságokkal, mikor olyan nagy dolgok elvesztek!
Az ember meghuzza magát a szobájában, néha átrándul az ismerőseihez, nagyokat iszik, ha rosz kedve van, akár van kiért inni, akár nincs. Legroszabb esetben reggeltől estig ütheti a filkót puffra, magához hasonló nagy urakkal, kiknek részint volt, részint lehetett volna nagy gazdaságuk, részint még van is, a mi mindegy; azért csak egyforma szegény az mind: egyegy lengyel menekült is csak vetődik a házhoz; a ki a tarokkompániát kisegiti; ha pedig senki nincs is, a se baj! rágyujt az ember a pipára, s füstöl, mig beesteledik. Hébe-hóba egy-egy hitelező, vagy valami ravasz atyafi pörbe idézteti az embert, bizván a „favor in judice“ most kedvező alkalmaiban s ez -5- aztán egy kis „emószióra“ is ad alkalmat: az emberrel legalább észreveteti, mint a köszvényes titilláziók, hogy az életerő még működik benne.
Ilyenformán „truditur dies die.“
(Soh se boszankodjál másodszülött olvasóm, hogy annyi latin mondást találsz egy lapon, ez is a kor kedélyhangulatához tartozik. A classicusok nyelvéhez, mint egy ókori asyilumhoz menekülünk néha, mikor az ujkor civilisatiója nagyon szorongat bennünket. Héj mikor még minden diákul ment, nem merték volna azt mondani – – no de elég. Az ember fűhözfához folyamodik védelemért, s ha az élők nem segitik, a halottakhoz fordul. Ki tudja, ha latinnal keverve marad nyelvünk, tán most mi is „román“ fajnak passirozhatnánk, s hogy keresnék kedvünket minden oldalról).
Tehát bizony csak truditur dies die; egyik nap tolja a másikat.
Egy ilyen kedve ellen előre tolt napon azt mondák Garanvölgyinek, hogy egész tökéletességgel még sem lehet a világot kizárni a szobából, a politikai változások ellen semmiképen sincs az ember az által biztositva, ha azt mondja:
1117492288
Tehát ha „non cogito“, akkor „non sum.“
– Én pedig mátul fogva nem gondolkozom semmit, hireszteljétek ki, hogy meghaltam. Meglehet ugyan, hogy élek; hála a komáromi kapitulátziónál kezembe nyomott geleitscheinnak; s daczára annak a muszka lándzsának, a mely Szebennél az oldalamba törött; hanem én egyátalában nem tudom megmondani az okát, hogy miért? és különösen, hogy miért tovább? mikor a fű épen olyan szépen kinő, ha én nem nézem is, s az idei termés tökéletesen úgy elfogy a maga utján, mintha én nem segiteném is fogyasztani. Hanem hát az ur rendelte, hogy olyan állatok is legyenek a világon, a mik félig növények: tehát – vegetáljunk!!!
Ilyenforma beszédeket lehetett hallani az öreg Garanvölgyi szájából azokon a korán beállt téli ködös estéin egy nagyon szomoru esztendőnek, a midőn egynehány millió ember -4- abban a kedélyállapotban volt, hogy nem szerette azt kérdezni: mi ujság odakinn?
Az öreg ur elég jókor vetődött még haza a hadjárat után, hogy tapasztalhassa, miszerint csürei üresek, földei harmadából sincsenek beszántva, s fundus instructusáról épen nincs, a ki beszámoljon. Nagy birtoka, mely tizezer holdat foglalt magában, tisztek, cselédek, ekék, szekerek, ökrök, lovak és birkák nélkül; házi butorain keresztűl vonult hadsereg gazdálkodásának tanujelei, tárczájában egy pár ezer forint olyan bankjegyekben, a miket mutogatni is veszedelem.
Hanem hát ki törődnék ilyen apróságokkal, mikor olyan nagy dolgok elvesztek!
Az ember meghuzza magát a szobájában, néha átrándul az ismerőseihez, nagyokat iszik, ha rosz kedve van, akár van kiért inni, akár nincs. Legroszabb esetben reggeltől estig ütheti a filkót puffra, magához hasonló nagy urakkal, kiknek részint volt, részint lehetett volna nagy gazdaságuk, részint még van is, a mi mindegy; azért csak egyforma szegény az mind: egyegy lengyel menekült is csak vetődik a házhoz; a ki a tarokkompániát kisegiti; ha pedig senki nincs is, a se baj! rágyujt az ember a pipára, s füstöl, mig beesteledik. Hébe-hóba egy-egy hitelező, vagy valami ravasz atyafi pörbe idézteti az embert, bizván a „favor in judice“ most kedvező alkalmaiban s ez -5- aztán egy kis „emószióra“ is ad alkalmat: az emberrel legalább észreveteti, mint a köszvényes titilláziók, hogy az életerő még működik benne.
Ilyenformán „truditur dies die.“
(Soh se boszankodjál másodszülött olvasóm, hogy annyi latin mondást találsz egy lapon, ez is a kor kedélyhangulatához tartozik. A classicusok nyelvéhez, mint egy ókori asyilumhoz menekülünk néha, mikor az ujkor civilisatiója nagyon szorongat bennünket. Héj mikor még minden diákul ment, nem merték volna azt mondani – – no de elég. Az ember fűhözfához folyamodik védelemért, s ha az élők nem segitik, a halottakhoz fordul. Ki tudja, ha latinnal keverve marad nyelvünk, tán most mi is „román“ fajnak passirozhatnánk, s hogy keresnék kedvünket minden oldalról).
Tehát bizony csak truditur dies die; egyik nap tolja a másikat.
Egy ilyen kedve ellen előre tolt napon azt mondák Garanvölgyinek, hogy egész tökéletességgel még sem lehet a világot kizárni a szobából, a politikai változások ellen semmiképen sincs az ember az által biztositva, ha azt mondja:
Az uj földesur (1. kötet) (Illustrated)
"„Cogito; ergo sum.“ (Gondolkozom; tehát vagyok).
Tehát ha „non cogito“, akkor „non sum.“
– Én pedig mátul fogva nem gondolkozom semmit, hireszteljétek ki, hogy meghaltam. Meglehet ugyan, hogy élek; hála a komáromi kapitulátziónál kezembe nyomott geleitscheinnak; s daczára annak a muszka lándzsának, a mely Szebennél az oldalamba törött; hanem én egyátalában nem tudom megmondani az okát, hogy miért? és különösen, hogy miért tovább? mikor a fű épen olyan szépen kinő, ha én nem nézem is, s az idei termés tökéletesen úgy elfogy a maga utján, mintha én nem segiteném is fogyasztani. Hanem hát az ur rendelte, hogy olyan állatok is legyenek a világon, a mik félig növények: tehát – vegetáljunk!!!
Ilyenforma beszédeket lehetett hallani az öreg Garanvölgyi szájából azokon a korán beállt téli ködös estéin egy nagyon szomoru esztendőnek, a midőn egynehány millió ember -4- abban a kedélyállapotban volt, hogy nem szerette azt kérdezni: mi ujság odakinn?
Az öreg ur elég jókor vetődött még haza a hadjárat után, hogy tapasztalhassa, miszerint csürei üresek, földei harmadából sincsenek beszántva, s fundus instructusáról épen nincs, a ki beszámoljon. Nagy birtoka, mely tizezer holdat foglalt magában, tisztek, cselédek, ekék, szekerek, ökrök, lovak és birkák nélkül; házi butorain keresztűl vonult hadsereg gazdálkodásának tanujelei, tárczájában egy pár ezer forint olyan bankjegyekben, a miket mutogatni is veszedelem.
Hanem hát ki törődnék ilyen apróságokkal, mikor olyan nagy dolgok elvesztek!
Az ember meghuzza magát a szobájában, néha átrándul az ismerőseihez, nagyokat iszik, ha rosz kedve van, akár van kiért inni, akár nincs. Legroszabb esetben reggeltől estig ütheti a filkót puffra, magához hasonló nagy urakkal, kiknek részint volt, részint lehetett volna nagy gazdaságuk, részint még van is, a mi mindegy; azért csak egyforma szegény az mind: egyegy lengyel menekült is csak vetődik a házhoz; a ki a tarokkompániát kisegiti; ha pedig senki nincs is, a se baj! rágyujt az ember a pipára, s füstöl, mig beesteledik. Hébe-hóba egy-egy hitelező, vagy valami ravasz atyafi pörbe idézteti az embert, bizván a „favor in judice“ most kedvező alkalmaiban s ez -5- aztán egy kis „emószióra“ is ad alkalmat: az emberrel legalább észreveteti, mint a köszvényes titilláziók, hogy az életerő még működik benne.
Ilyenformán „truditur dies die.“
(Soh se boszankodjál másodszülött olvasóm, hogy annyi latin mondást találsz egy lapon, ez is a kor kedélyhangulatához tartozik. A classicusok nyelvéhez, mint egy ókori asyilumhoz menekülünk néha, mikor az ujkor civilisatiója nagyon szorongat bennünket. Héj mikor még minden diákul ment, nem merték volna azt mondani – – no de elég. Az ember fűhözfához folyamodik védelemért, s ha az élők nem segitik, a halottakhoz fordul. Ki tudja, ha latinnal keverve marad nyelvünk, tán most mi is „román“ fajnak passirozhatnánk, s hogy keresnék kedvünket minden oldalról).
Tehát bizony csak truditur dies die; egyik nap tolja a másikat.
Egy ilyen kedve ellen előre tolt napon azt mondák Garanvölgyinek, hogy egész tökéletességgel még sem lehet a világot kizárni a szobából, a politikai változások ellen semmiképen sincs az ember az által biztositva, ha azt mondja:
Tehát ha „non cogito“, akkor „non sum.“
– Én pedig mátul fogva nem gondolkozom semmit, hireszteljétek ki, hogy meghaltam. Meglehet ugyan, hogy élek; hála a komáromi kapitulátziónál kezembe nyomott geleitscheinnak; s daczára annak a muszka lándzsának, a mely Szebennél az oldalamba törött; hanem én egyátalában nem tudom megmondani az okát, hogy miért? és különösen, hogy miért tovább? mikor a fű épen olyan szépen kinő, ha én nem nézem is, s az idei termés tökéletesen úgy elfogy a maga utján, mintha én nem segiteném is fogyasztani. Hanem hát az ur rendelte, hogy olyan állatok is legyenek a világon, a mik félig növények: tehát – vegetáljunk!!!
Ilyenforma beszédeket lehetett hallani az öreg Garanvölgyi szájából azokon a korán beállt téli ködös estéin egy nagyon szomoru esztendőnek, a midőn egynehány millió ember -4- abban a kedélyállapotban volt, hogy nem szerette azt kérdezni: mi ujság odakinn?
Az öreg ur elég jókor vetődött még haza a hadjárat után, hogy tapasztalhassa, miszerint csürei üresek, földei harmadából sincsenek beszántva, s fundus instructusáról épen nincs, a ki beszámoljon. Nagy birtoka, mely tizezer holdat foglalt magában, tisztek, cselédek, ekék, szekerek, ökrök, lovak és birkák nélkül; házi butorain keresztűl vonult hadsereg gazdálkodásának tanujelei, tárczájában egy pár ezer forint olyan bankjegyekben, a miket mutogatni is veszedelem.
Hanem hát ki törődnék ilyen apróságokkal, mikor olyan nagy dolgok elvesztek!
Az ember meghuzza magát a szobájában, néha átrándul az ismerőseihez, nagyokat iszik, ha rosz kedve van, akár van kiért inni, akár nincs. Legroszabb esetben reggeltől estig ütheti a filkót puffra, magához hasonló nagy urakkal, kiknek részint volt, részint lehetett volna nagy gazdaságuk, részint még van is, a mi mindegy; azért csak egyforma szegény az mind: egyegy lengyel menekült is csak vetődik a házhoz; a ki a tarokkompániát kisegiti; ha pedig senki nincs is, a se baj! rágyujt az ember a pipára, s füstöl, mig beesteledik. Hébe-hóba egy-egy hitelező, vagy valami ravasz atyafi pörbe idézteti az embert, bizván a „favor in judice“ most kedvező alkalmaiban s ez -5- aztán egy kis „emószióra“ is ad alkalmat: az emberrel legalább észreveteti, mint a köszvényes titilláziók, hogy az életerő még működik benne.
Ilyenformán „truditur dies die.“
(Soh se boszankodjál másodszülött olvasóm, hogy annyi latin mondást találsz egy lapon, ez is a kor kedélyhangulatához tartozik. A classicusok nyelvéhez, mint egy ókori asyilumhoz menekülünk néha, mikor az ujkor civilisatiója nagyon szorongat bennünket. Héj mikor még minden diákul ment, nem merték volna azt mondani – – no de elég. Az ember fűhözfához folyamodik védelemért, s ha az élők nem segitik, a halottakhoz fordul. Ki tudja, ha latinnal keverve marad nyelvünk, tán most mi is „román“ fajnak passirozhatnánk, s hogy keresnék kedvünket minden oldalról).
Tehát bizony csak truditur dies die; egyik nap tolja a másikat.
Egy ilyen kedve ellen előre tolt napon azt mondák Garanvölgyinek, hogy egész tökéletességgel még sem lehet a világot kizárni a szobából, a politikai változások ellen semmiképen sincs az ember az által biztositva, ha azt mondja:
0.99
In Stock
5
1
Az uj földesur (1. kötet) (Illustrated)
Az uj földesur (1. kötet) (Illustrated)
Related collections and offers
0.99
In Stock
Product Details
| BN ID: | 2940149106370 |
|---|---|
| Publisher: | Lost Leaf Publications |
| Publication date: | 10/11/2013 |
| Sold by: | Barnes & Noble |
| Format: | eBook |
| File size: | 444 KB |
| Language: | Dutch |
From the B&N Reads Blog