A magyar könyvkiadás legnagyobb adósságainak egyike ez a könyv.
A világ több országában a holokausztirodalom egyik legjelentősebb remekműveként tartják számon, Magyarországon 1982-ben jelent meg utoljára.
Zsolt Béla, nagyváradi író, újságíró, a zsidótörvények után nem folytathatta a pályáját. Munkaszolgálatra Ukrajnába került, az út onnan haza, majd a váradi gettóba, később Bergen-Belsenbe vezetett, egészen a szabadulásig.
Zsolt Béla regénye nem artisztikus memoár. Vad, olykor az elviselhetőség határáig kegyetlen és őszinte visszaemlékezés, felzaklató olvasmány.
Az olykor egymás kínjának is örülő társairól. Az elmebajig kegyetlen, egyszersmind a megtorlástól rettegő csendőrökről. Árulásról, kétségbeesésről, az újra és újra feltámadó hamis reményről, és mindennek okáról és céljáról: a zsidók kifosztásáról.
Aki elolvassa a Kilenc koffert, megérti, miért nem tud a rémálomból eszmélni sok európai ország azóta sem.
Zsolt Béla feleségének egész családja odaveszett, köztük az a Heyman Éva, akinek gettónaplója megjelent már több nyelven, magyarul Piros bicikli címen.
