Őszinteséggel, emberiséggel, interjúalanyaimnak a szépség iránti fogékonyságával, elkötelezettségével, érzékenységével írtam ezeket a sorokat. Amit írtam, nem fikció. Nekem az ÉLET kell ahhoz. hogy írni tudjak. Az élet, ahogyan átéltem és átélem az előttem kitárulkozó interjúalanyaimmal együtt. Művészekkel, tudósokkal, írókkal, költőkkel, orvosokkal, üzletemberekkel, no és egyszerű emberekkel találkoztam, akik szívesen elmondták azt, amit elmondtak, én meg csak lejegyeztem külső és belső világukat, gondolataikat, véleményekeit a nagyvilágról, politikáról, küzdésről és szenvedésről, ami így együtt életük története is egyben. Ezt írtam meg, ha hagyták, hogy vessek bele egy pillantást.
Közhely, hogy az élet nem mindig szép, sőt gyakran igencsak nehéz, és mindenki hordja keresztjét. És a gondokkal szembenézni és azokon felülkerekedni, fájdalmas dolog. Mégis, épp felismerésük és megoldásuk folyamatában rejlik az élet értelme. Gyengeségre vall, ha problémáink megoldását halogatjuk, nem veszünk tudomást létezésükről. És nagyon remélem, hogy írásaim, amikor szereplőim szemével láttatok, az olvasónak is segítséget nyújtanak „más emberré válni,” úgymond. Ezért is merem ajánlani mindenkinek, szeretettel!
