A protestáns írók általában minden bűnt Stuart Máriára, a katolikusok Erzsébetre kennek. Az angol szerzőknél Stuart Mária majdnem mindig gyilkos, a skót szerzőknél viszont aljas rágalom makulátlan áldozata. A kazetta-leveleket, ezeket a leginkább vitatott bizonyítékokat, az egyik párt rendületlenül valódiaknak, a másik hamisítványoknak minősíti. A legcsekélyebb eseménybe is erőszakosan játszik bele az ellentétes értelmezés. Éppen ezért a nem angol és nem skót szerző, akiben nincs meg a vérségi beállítottság, és így nincs eleve állásfoglalásra kötelezve, talán tisztábban és előítélettől mentesen, tárgyilagosan tudja megítélni az eseményeket. A művész szenvedélyes és mégis pártatlan érdeklődésével talán közelebb tud jutni ehhez a tragédiához - írja bevezetőjében Stefan Zweig. Mit tehetünk még hozzá? Talán azt, hogy Zweig, az emberi és a női lélek kitűnő ismerője, ebben a manapság helikopter-view-nak nevezett nézőpontjából valóban kívülálló harmadikként írta meg ezt a történelmi életrajzot, hűvös távolból ugyan, de szereplőihez érzelmektől fűtve közelállón.
