Vegzetes utazas
A Dr. Csont-sorozat rajongói bizonyára kiéhezetten várják már dr. Temperance Brennan törvényszéki orvosszakérto legújabb nyomozását. A New York Times- bestseller kötet most eloször olvasható magyar nyelven.
Amikor lezuhan egy repülo Észak-Karolina hegyei között, Tempe Brennan is részt vesz az eset feltárásában és az áldozatok maradványainak azonosításában. Csakhogy egy erdei tisztáson olyan emberi lábfejre bukkan, amely sejtése szerint nem a géprol került oda. Mivel felfedezése több környékbeli számára súlyos következményekkel járhat, szakmailag meghurcolják, hogy így tartsák távol a helyszíntol. Ot azonban nem lehet csak úgy félreállítani. Vaslogikával és végtelen türelemmel vizsgálja a vidéket jó ideje sújtó szörnyu gyilkosságokból származó maradványokat... Ahogy a szálak egyre nagyobb hatalmú emberekhez vezetnek, egyre komolyabb fenyegetésekkel kell szembenéznie, o mégis folytatja a nyomozást. Szerencsére a döbbenetes igazság kiderítésében olyan segítotársai akadnak, mint a szívdögleszto Andrew Ryan nyomozóhadnagy és Boyd, a kölcsönkapott csaucsau, akinek a szimata több detektívével ér fel...
Kathy Reichs most is mesteri kézzel bonyolítja a vérfagyasztó cselekményt, elegáns, szellemes prózája nem hiába tette világhíruvé az írónonek is nagyszeru törvényszéki orvosszakérto nevét.
1136600095

6.9
In Stock
5
1
Vegzetes utazas
400Vegzetes utazas
400eBook
$6.90
Related collections and offers
6.9
In Stock
Product Details
BN ID: | 2940157764807 |
---|---|
Publisher: | Fumax Kft. |
Publication date: | 01/04/2016 |
Sold by: | Barnes & Noble |
Format: | eBook |
Pages: | 400 |
File size: | 3 MB |
Language: | Hungarian |
About the Author
From the B&N Reads Blog