Molnár H. Lajos riporter, szépíró, középkorú és marosvásárhelyi, illetve szolnoki. Minden jel-zője fontos. Éppen azt írja meg emlékezésében: hogy az ember, bármely ember egyszer csak fontossá válhat saját maga számára, noha nem felejti, sőt felidézi az összes többieket, akik kö-zé született, és saját távoli, ifjúkori, tékozló, na-iv, bár nem ártatlan lényét.
Hivatásából fakadó-an Molnár H. Lajos embereket faggatott, most pedig saját magával teszi ezt. Gyerekkorát vetí-ti ki: a börtönfallal szomszédos udvart, mely le-het, hogy maga a kerítés mögé zárt világ, mos-tohákkal, kis zsarnokságokkal a totális közepet-te, és ahova ő boldogan vagy csalódottan min-dig visszatér. Ma lehet, hogy csak az álmaiban talál utat oda, ahova kényszer lökte vagy a sze-retet vonta régen. Ettől szép a történet. Attól, hogy visszarévedve sem hazudik, szépítve lega-lább, hanem ragaszkodik a valósághoz, amely-ből menekült, s amelyet több könyvébe beleírt.
(Ez a kötet elnyerte a kolozsvári székhelyű Erdélyi Szépmíves Céh regénypályázatát.)
