Újratervezés

Túl a negyvenen az ember tele van tapasztalattal és higgadt bölcsességgel – mégis sokszor csak fásultságot és kiábrándultságot érez. Hiszen ez az a korosztály, amelyik a legtöbb terhet cipeli: felelősséggel tartozik a munkájáért, a gyerekeiért, a szüleiért, a párkapcsolatáért, a családja anyagi biztonságáért is. Könnyen érezhetjük azt, hogy bár ahogy a gyerekek lassan felnőnek, új életszakaszba lépünk, mégis beleragadtunk egy élethelyzetbe, amiből nem látjuk a kiutat. Megváltozik a testünk, a párkapcsolatunkból kiveszett a régi lendület, és átkerültünk a középkorúak kategóriájába. Ez a könyv azoknak szól, akik mindezzel együtt izgalmas és értelmes életre vágynak, és úgy gondolják, hogy a helyük bőven nem a „futottak még” kategóriában van 40 felett sem. Kiderül belőle, hogy az ilyenkor megjelenő nyugtalanító gondolatok valójában üzenetek, amelyek az elme eddig talán kevésbé ismert, titkos szereplőjétől jutnak el hozzánk. Ismerkedjünk meg ezzel a tudat mélyebb szféráiban lakó, óriási erőforrásokkal rendelkező idegennel, és kerüljünk közelebb hozzá! Ezt az önismereti utat segítik a könyv második felében található kérdések és gyakorlatok, amelyeknek a különlegessége, hogy a QR-kódok segítségével rögtön meg is hallgathatjuk a segítő hanganyagokat. GEDŐ ÁGNES pszichológus Székesfehérváron él, és kifejezetten a középkorú, Magyarországon élő felnőttek számára írta ezt az izgalmas önsegítő könyvet. A szerző több évtizedes pszichológusi gyakorlatának köszönhetően a feladatok mellett belepillanthatunk a hasonló cipőben járó kortársak történeteibe, és friss inspirációt nyerhetünk ahhoz, hogy elinduljunk a változás útján.

1144279492

12.79 In Stock
Újratervezés

Újratervezés

by Gedo Ágnes
Újratervezés

Újratervezés

by Gedo Ágnes

eBook

$12.79 

Available on Compatible NOOK devices, the free NOOK App and in My Digital Library.
WANT A NOOK?  Explore Now

Related collections and offers

LEND ME® See Details

Overview

Túl a negyvenen az ember tele van tapasztalattal és higgadt bölcsességgel – mégis sokszor csak fásultságot és kiábrándultságot érez. Hiszen ez az a korosztály, amelyik a legtöbb terhet cipeli: felelősséggel tartozik a munkájáért, a gyerekeiért, a szüleiért, a párkapcsolatáért, a családja anyagi biztonságáért is. Könnyen érezhetjük azt, hogy bár ahogy a gyerekek lassan felnőnek, új életszakaszba lépünk, mégis beleragadtunk egy élethelyzetbe, amiből nem látjuk a kiutat. Megváltozik a testünk, a párkapcsolatunkból kiveszett a régi lendület, és átkerültünk a középkorúak kategóriájába. Ez a könyv azoknak szól, akik mindezzel együtt izgalmas és értelmes életre vágynak, és úgy gondolják, hogy a helyük bőven nem a „futottak még” kategóriában van 40 felett sem. Kiderül belőle, hogy az ilyenkor megjelenő nyugtalanító gondolatok valójában üzenetek, amelyek az elme eddig talán kevésbé ismert, titkos szereplőjétől jutnak el hozzánk. Ismerkedjünk meg ezzel a tudat mélyebb szféráiban lakó, óriási erőforrásokkal rendelkező idegennel, és kerüljünk közelebb hozzá! Ezt az önismereti utat segítik a könyv második felében található kérdések és gyakorlatok, amelyeknek a különlegessége, hogy a QR-kódok segítségével rögtön meg is hallgathatjuk a segítő hanganyagokat. GEDŐ ÁGNES pszichológus Székesfehérváron él, és kifejezetten a középkorú, Magyarországon élő felnőttek számára írta ezt az izgalmas önsegítő könyvet. A szerző több évtizedes pszichológusi gyakorlatának köszönhetően a feladatok mellett belepillanthatunk a hasonló cipőben járó kortársak történeteibe, és friss inspirációt nyerhetünk ahhoz, hogy elinduljunk a változás útján.

Product Details

ISBN-13: 9789634758167
Publisher: Jaffa Kiadó
Publication date: 10/26/2023
Sold by: PUBLISHDRIVE KFT
Format: eBook
Pages: 224
File size: 3 MB
Language: Hungarian
From the B&N Reads Blog

Customer Reviews