Bardo

Szerdán haltam meg. Az ember lánya nem gondolná, hogy szerdán fog meghalni, én legalábbis nem gondoltam. A baleset gyorsan kiröpített a testemből, nem fájt semmi, nem volt dráma. Néztem a kicsavarodott végtagjaim a kocsi roncsai között, és csak figyeltem. Aztán pár pillanat múlva rám tört a pánik. A kutya! Édes Istenem a kutya! A csomagtartóba szorult szegény, de élt. Közelebb próbáltam menni hozzá, leginkább úsztam a levegőben, és ő észre is vett. Rémült volt, de csóválni kezdett. Ha lett ...